Régóta használjuk a Microsoft Azure szolgáltatásait és alapjaiban elégedettek vagyunk vele. Napokban az egyik virtuális gép kapcsán felmerült az igény, hogy ugyan úgy mint a normál asztali gépek esetén az itt lévő gépre is az MSID-vel legyen elérhető a bejelentkezés. A dolog elsőre nem sikerült, mert hiába vettük fel a szokott módon a gépre az MSID-vel jelölt fiókot, az Azure felé az RDP alapú bejelentkezés rendre eldobott hibára. Miért nem ment? Mit lehetne csinálni? Egyszerű a válasz. More »

Aki használta már – és valóban használta – a Windows 8-t belefuthatott abba, hogy számos alkalmazást kapunk vele gyárilag. Ezek hazai környezetben valljuk meg nem igazán informatívak a tömegek nagy részének, s hamar Uninstall-ra kerülnek. Sajnos a “nagy tesó” ezeket időről időre – frissítéseket követően – erőlteti, hogy telepítsük.

Ennek az az oka, hogy az alkalmazások eltávolítás után is ott lesznek a gépen, hisz azok csak az adott user profilból kerülnek törlésre, s más még használhatja!

Ennek elkerülésére persze van lehetőségünk. Erre nem oly régen már az MS is publikálta a szükséges eljárást: Removing Built-in Applications from Windows 8. A biztonság kedvéért a kódot, mese nélkül ideteszem:

$AppsList = "Microsoft.Bing" , "Microsoft.BingFinance" , "Microsoft.BingMaps" , "Microsoft.BingNews",` 
 "Microsoft.BingSports" , "Microsoft.BingTravel" , "Microsoft.BingWeather" , "Microsoft.Camera",` 
 "microsoft.microsoftskydrive" , "Microsoft.Reader" , "microsoft.windowscommunicationsapps",` 
 "microsoft.windowsphotos" , "Microsoft.XboxLIVEGames" , "Microsoft.ZuneMusic",` 
 "Microsoft.ZuneVideo" , "Microsoft.Media.PlayReadyClient"
ForEach ($App in $AppsList) 
{ 
  $PackageFullName = (Get-AppxPackage $App).PackageFullName 
  if ((Get-AppxPackage $App).PackageFullName) 
  { 
    Write-Host "Removing Package: $App" 
    remove-AppxProvisionedPackage -online -packagename $PackageFullName 
    remove-AppxPackage -package $PackageFullName 
  } 
  else 
  { 
    Write-Host "Unable to find package: $App" 
  } 
}

 

windows81Gondolom megint sokan nekiugrottak a Windows 8.1-nek, de ha valaki ésszel akarja áttekinteni a változásokat azoknak ajánlom figyelmébe a Microsoft által kiadott Windows_8-1_Product-Guide-t.

Az anyag angol nyelvű, de számos képpel illusztrált doksi, így nem kell megijedni tőle.

Én szokásomhoz híven itt elteszem, így letölthető a dokumentum címére kattintva, vagy direktben a Microsoft-tól IDE kattintva.

Napokban HDD hiba miatt újratelepítésen (pontosabban HDD másoláson) esett át a gépem. Miután munkám során számos esetben használok virtuális gépeket, így erősen nehezteltem, mikor az újonnan összeállított gépem a következőkkel fogadott:

"Windows8VM" failed to start.

Failed to start the virtual machine "Windows8VM" because one of the Hyper-V components is not running.

"Windows8VM" failed to start.  (Virtual machine ID D670D3BB-XXXX-XXXXXX-XXXX-EA6EFC242A9C)

The Virtual Machine Management Services failed to start the virtual machine "Windows8VM" because one of the Hyper-V components is not running.

Némi keresgetés után kiderült, hogy a gond nem nagy és közel sem az amit mondanak elsőre, vagy a rendszer kiír (elsőre mindenki ajánlgatta, hogy kapcsoljam be a BIOSban a VM lehetőséget, ami persze már rég beállításra került, hisz eddig működött is).

A problémát az Microsoft KB 954356 számú cikke írja le jól és korrektül:

This issue occurs because there is no Sysprep provider for Hyper-V. Therefore, the HypervisorLaunchType BCD entry is removed from the Boot Configuration Data (BCD) file when you run Sysprep.

A megoldás ezt követően már egyszerű, csak be kell kapcsolni a hiányzó részt, melyet az alábbi módon lehet megtenni:

  1. Nyiss CMD konzolt (Admin módban!)
  2. Írd be az alábbi parancsot:
    Bcdedit /set {current} hypervisorlaunchtype auto
  3. Indítsd újra a rendszert

Nálam ezt követően szépen futott minden, de a kapcsoló hatására az indulás érezhetően lassabb lett (nah ja ha én több gépet is akarok, hát kell valahol “fizetnem” érte).