júl
07
2010
A helyzet úgy hozta, hogy egy gépen meg kellett volna helyhiány miatt szüntetnem a hiberfill.sys állományt. Régen ez tök egyszerű volt, de most egy Istennek sem találtam a vonatkozó kapcsolót. Nu nincs más hátra mint előre és máris érkezett az olvasható válasz:
powercfg.exe /hibernate off
Részletesebben: http://support.microsoft.com/kb/920730
Cimkék: Windows 2008
jún
21
2010
Hiába olvasott embernek nincs párja :) Ahogy elkezdtem mindenféle érdekes dolgoknak utánanézni a Mailbox Role kapcsán, belefutottam az Exchange fejlesztői csapat blogján egy aranyos Excel táblába ami a méretezésben segít.
Ugrás a méretező excel tábla lelőhelyére
Véleményem szerint ezeket a méretezéseket el lehet fogadni mint kiinduló alap, s ha valaki olyan méretű rendszert csinál mint az MS-es kollégák akkor kell is, de azért lehetséges ésszel figyelembe venni a kapott eredményeket. Viszont ezek mint korrekt kiindulási alap elfogadhatóak, és ezek változtatása mindenkinek a saját businesse már.
Cimkék: Exchange, Microsoft
jún
21
2010
Inkább csak a visszakereshetőség miatt, de rögzítem miként is lehet a postaládákat mozgatni az új rendszerben, illetve az új rendszerre. :)
A legegyszerűbb megoldás az Exchange 2010 konzolon a Move Request lehetőségek kihasználása, melyekből kétféle adódik jelenleg (Exchange 2010) számunkra:
- Local Move – Exchange Organizáción belüli mozgatás
- Remote Move – Eltérő erdőre való mozgatás
A fentiek alapján azt hiszem itthon inkább az első lesz a mindennapi :) változat.
Bejegyzés olvasásának folytatása »
Cimkék: Exchange, Microsoft
jún
21
2010
Most vagyok nagyon benne egy Exchange 2010 áttérésbe, és sok sok apróság, gond és öröm egyaránt kerül elő e napokban. Ennek kapcsán futtottam bele Harmat Zoli egy cikkébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni és azt hiszem jó lesz ha többen is figyelnek rá.
http://isaserver.spaces.live.com/blog/cns!985DD920BD947A38!720.entry
Potenciális Excange 2010 hibaforrásra szeretném felhívni a figyelmet:
- A PF storet nem tudod DAG-hoz rendelni
- OAB generálásra csak a Mailbox Role gépek képesek
- Ha minden Mailbox Role géped DAG tag, akkor hova teszed a PF adatbázist?
Válasz: teheted bármelyik gépre, de a DAG-hoz nem adhatod hozzá az adatbázist, ez eddig rendben is van
- Viszont ahhoz, hogy a PF-be tudja publikálni az OABGen Server az OAB-ot, legalább egy mount-olt Private IS kell
Tehát, ha egy “passzív” DAG tagon van a PF, ahol nincs mountolt Private store, akkor nem fog menni az OAB Generálás
Többit lásd a fent hivatkozott cikkben.
Cimkék: Exchange, Microsoft