márc 03 2008

Nyilt forráskód és a Windows Server 2008

Érdekes cikkre mutatott rá a hup.hu-n egy kolléga. Sam Ramji, a Microsoft nyílt forrású szoftverlaborjának igazgatója egy írásban foglalta össze a nyílt forrású fejlesztés, a nyílt forrású projektek fõbb erõsségeit és azt, hogy hogyan hatottak ezek az elvek a Windows Server 2008 fejlesztésére.

A kommenteket nézegetve megdöbbentõ volt látni, hogy még mindig mekkora elfogultsággal és bigottsággal nézik emberek az IT rendszereket. Míg a bejegyzés az alábbi érdekes két bekezdést tartalmazta:

Az igazgató – aki szerint ezek a dolgok mûködnek jól a nyílt forrású közösségben – példákat ír arra, hogy hogyan alkalmazták ezeket az elveket a Windows Server 2008 fejlesztése során. Bevallotta, hogy tanultak és folyamatosan tanulnak a nyílt forrású fejlesztési elvekbõl.

Sam Ramji elõadást fog tartani errõl San Francisco-ban az Open Source Business Conference rendezvényen, aholis a Linux Foundation részérõl Jim Zemlin fog beszélni arról, hogy “Mit tanulhat a nyílt forrás a Microsoft-tól és a proprietary világtól” címmel.

Addig magyar barátainakt nem ez, hanem a “lopnak tõlünk”, felhang kötötte le! Elképesztõ! Fel kéne már odáig nõni embereknek, hogy szinte semmi sem most kitalált dolog, hanem az eredeti “õs” számítástechnika megfelelõ adoptációja. Az egész LINUX-WINDOWS hitvita teljesen elképeszt újra és újra. Miért hiszi bárki, hogy az egyik jobb mint a másik? Nincs szent grál, csak egyik vagy másik feladatnak jobban megfelelõ, vagy kevésbé alkalmas rendszer. És itt már nem csak a bitszintû dolgokkal kéne foglalkozni!

Az eredeti cikk Port25 oldalán, a HUP.HU cikke – és bejegyzései – meg a hup oldalán olvasható.

Nincs bejegyzés

feb 24 2008

CA Service Desk és Knowledge Tools r12 újdonságok

Nekikezdtem és összeállítottam mindazt amit most e pillanatban a Service Desk és Knowledge Tools termék kapcsán a CA most megosztott velem. Az anyag eleje – 2-5 slide – a Service Management termékvonal kapcsán még szóbakerülõ termékekkel is foglalkozik, de aztán belecsapok az SD és az SDKT rejtelmeibe. A bemutató igencsak sûrû és megpróbáltam csak az újdonságokkal és a lényeges változásokkal foglalkozni, de így is 48 slide állt össze, azaz a magyarázatok és a kérdések függvényében 1,5 – 2 óra terjedelmû bemutató lett belõle.

Service Desk & Knowledge Tools r12

Azt alapvetõen kijelenthetem, hogy a CA mostani termékfejlesztése valóban a napi gyakorlatban felmerült kérdésekre és problémákra ad választ. Az elõadások alatt láthattuk a már mûködõ Alfa verziót – ami néhány megállástól eltekintve – valóban impozáns és nagyratörõ szolgáltatásokat mutatott. Mik is az új extrák? Nézzük csak!

CMDB r11.2

  • Fejlesztett megjelenítés
  • Kibõvített platformok

Service Desk r12

  • Role Based UI
  • Web Based Reporting
  • Egyszerüsített Multi-Tenant megoldás

Knowledge Tools r12

  • Fórumok
  • Keresés csatolmányokban

Support Bridge r12

  • Mélyebb Service Desk Integráció
  • Újratervezett UI

Sajnos ennél több jelenleg még nem publikálható, de a Service Desk és a Knowledge Tools r12 Beta tesztelõknek is elérhetõ változata 2008 áprilisára várható, már csak addig kell várni…

Egyéb kérdések, érdekességek

Az új eljárási logika tovább folytatódik, aminek keretében évente egyszer jelenik meg a termékek „New Features” bõvített változata. Negyedévente jelenik meg az úgynevezett „Maintenace Patch”, és tovább folytatódik a „Cummulative Patch” kiadása. Mindez miért? Azért, mert így – s ez az elmúlt idõszakban már érezhetõ volt – fokozottan ellenõrzött minõségû kód kerül csak kiadásra, megelõzve a javítások javításának kiadását (hát volt biza régebben ilyennel is gond).

Másik fontos és számomra is lényeges információ, hogy az újabb verziók nem lesznek elérhetõek Ingress-en (sõt végre a fejlesztések sem ezen történnek).

A fejlesztések során egységes platformra hozzák e termékvonal valamennyi elemét, ennek keretében egységesen TomCat szervert és Java Aplet alapú megoldásokat használnak a szerver oldalon. Egységes DB létrehozása és alkalmazása (ebben az esetben MS SQL és Oracle támogatással lehet számolni).

Érdekes információ volt, hogy a CA Workflow nem mindenhol lesz továbbra sem alkalmazható! Ilyen kivétel a jelenleg a termékvonalból kilógó CA Change Manager. E termék teljes egészében JAVA alapú webes alkalmazás (!), és saját egyéni workflow motort használ… Wink

Nincs bejegyzés

feb 21 2008

Hazaértem

Vége a konferenciának, hazaértem. Nagyon sok érdekes információval vagyok gazdagabb, ezeket ahogy haladok elõre a feldolgozásukkal majd összefoglalom.
Sajnos a konferencián az idõ a levélolvasást is alíg lehetett összehozni (volt helyette mivel foglalkozni), viszont a szállodákban az áruknál már csak a kínált szolgáltatások pofátlanabbak Evil. Minden szobában internet hírdeti a prosi, és feltételztem, hogy egy 160 fontos szobaárba már csak belefér a napi 30-60 perc internet mint más Marriot szállodákban. Hát nem! Hatalmas meglepetésemre ezt ott pluszban 15 fontért lehet megvenni 24 órára (viszont csak estétõl estéig), azaz nem használható, mert ennyit nem adok egy órás használatért! (annyi dícséret érje a ház elejét, hogy minden szobában a csatlakozó dobozhoz egy kis szomagban minden lehetséges kapcsolathoz szükséges kábel rendelkezésre áll).

Nincs bejegyzés

feb 20 2008

CA Development Buddy Summit 2008

CA Europe HQ, LondonMa kezdtem egy érdekes konferenciát Londonban a CA Europe, Middle East and Africa HQ-nál (a képen a CA központi épülete Ditton Manor-ban, de ez az egész hely egy külön misét – akarom mondani – blog bejegyzést is megér a késõbbiekben). Két napig arról fogok elõadásokat hallgatni (az én szekciómban), hogy a Service Management folyamatokat miképp értelmezi, látja a CA és milyen termékekkel kívánja ezeket kiszolgálni.

Az alap logika szerint itt a Service Desk-rõl, a CMDB-rõl lesz elsõsorban szó, de minden kapcsolódó érdekesség már kiadott és még csak fejlesztés alatt álló termékek és szolgáltatásaik is a porondon lesznek. A párhuzamos szekciók természetesen a CA termékpaletta egyéb ágait is teljes egészében kezelik, de idõ és az osztódási képesség hiányában én csak ezen irányvonallal fogok foglalkozni. Az eredményekrõl és egyéb infókról a késõbbiekben természetesen beszámolok.
(Annyi azért kiderült a kezdeti key note hallgatása alapján, hogy valódi információcsere és érdekes elõadások elé nézünk… Big Grin)

Nincs bejegyzés