A JoomlaDay-en érdekes előadást hallhattunk Csontos Balázstól a Joomla 3.2 beta újdonságairól. Most, hogy kicsit levegőhöz jutottam, feltettem és elkezdtem megnézni. Első élményem az administrator felületre történő belépést követően az engem fogadó képernyő kapcsán ért! Nézzétek csak:
A figyelmes szemlélők minden technikai csoda helyett máris azzal szembesülnek, hogy végre valami szoftverergonómiához némi érzékkel rendelkező designer kapta kezébe a felületet, és a simán technikai infókat egymásra halmozó ablak helyett egy átgondolt, áttekinthető és az eddigi (Joomla! 2.5) hagyományait folytató HASZNÁLHATÓ kezelőfelületet kapott az egész. Nu kérem lassan tényleg elhiszem, hogy lesz ebből LongTerm kiadásra kész változat.
Ugyanez a változás tetten érhető a belső felületeken is, példaként a legtöbbet használt cikk kezelő álljon itt példának:
Elnézve ezeket a változásokat, lassan meg merem mutatni végfelhasználóknak a felületet, mert ismét egy könnyen kezelhető és áttekinthető és nagyon esztétikus felületet használhatnak majd. Ha ezt összehasonlítom a vetélytársakkal, akkor azt hiszem ez valódi előnyt jelent még mindig, illetve megint.
Ha valakit megsértettem érzéseiben elnézést, de a WordPress admin felülete ehhez képest egy hulladék. Minden fejlesztő – így a WP fejlesztői is – gyakorlatilag szabadon használják a vásznat, és nincsenek ennyire szépen és egységesen vezetett megjelenések. Nem kell velem egyetérteni, de én így látom. Uff.