Van egy mondás, amely így szól: "A történelem ismétli önmagát”. Bár történelemről nem beszélhetünk, de én is így jártam, és 2 év kihagyással visszakeveredtem a CA Service Desk köré. A változatosság kedvéért, most akasztják a hóhért, azaz elsősorban cégünknél fogjuk várhatóan a terméket használni. E tényből és előéletemből adódóan az első körös implementációt magunk végezzük, de ezt követően a fő hangsúly a használatra fog vonatkozni (várhatóan). E tényből adódóan ismét nekiültem és végignéztem mi is változott az elmúlt két évben a termékben, annak bevezetésében és végül használatában.

Eddigi életemben – bár mindig is használtuk a terméket – soha nem a felhasználáson volt a hangsúly, hanem az implementáción és a betanításon. Ezt követően az ügyfeleket szép fokozatosan magukra hagytuk és már csak a kérdések a problémák esetében találkoztunk a termékkel. Nos ez most várhatóan nem így lesz, a mindennapok öröme és bánata is az életem része lesz.

A CA a Service Desk termékkel most az r12.5-nél jár, úgyhogy e termékhez nyúltam (régebbit nem sok értelme lenne nem ?). Két év kihagyás után az ember elsőre – CA esetén ez eddig is nagyon ajánlott volt – a RELASE NOTES-vel kezd. Nos ez mára önálló könyvé, 144 oldalas kis PDF-é nőtte ki magát. A leírás alapján rájöttem, hogy a termék számos ponton igencsak fejlődött, a kb 3 évvel ezelőtti fejlesztői egyeztetésen Londonban ígértek mentén ment tovább a gyár, illetve számos ott felvetett, vagy akkor már Wish List-en lévő kérés meghallgatásra talált. Nem mennék bele a 144 oldal részletes taglalásába, de röviden felsorolnám azokat a pontokat, amelyek már az olvasás pillanatában megérintettek, és rájuk ezt követően több figyelmet fordítottam:

  • Kiterjesztett Multi-tenancy megvalósítás
  • E-mail kezelés (küldés, fogadás) továbbfejlesztése
  • Állapot váltás szabályozása
  • Automatikus feladat lezárás
  • Felhasználói interfész és az adminisztrációs felület, szolgáltatások továbbfejlesztése
  • CA IT PAM
  • Tudásbázis Management változásai, további integrációja a termékkel
  • CMDB fejlődése

         

        Az eddigi ismereteim birtokában és a fentiek alapján már feltételeztem, hogy igencsak sokat fejlődött a termék, de azt amit a későbbiekben találtam azt ekkor még csak nem is feltételeztem.

        Az első telepítést és a Tenant szolgáltatás engedélyezését követően elkezdtem a termék részletes felderítését, de ezek mindegyike már egy-egy önálló post-ot érdemel.

        Vélemény, hozzászólás?

        Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

        *