Amikor az ember egy már meglévő kódhoz nyúl hozzá, két választása van. Van minden marad ugyan olyan mint addig volt és csak a mögöttes kódot cseréli, vagy teljesen újat alkot. A Joomla 3.2 átállás során ez a dilemma többször is előkerült, de a végén a teljesen új felületet alkotunk (az eddigi kezelési logika megtartásával amennyire lehet) lett a választás. Miért?

  • A front end felületen a régi rendszer nem támogatta a mobil eszközöket (2010-ben készült és nem volt még fókuszban).
    Az új rendszer teljesen új felületet kapott, ami egyrészt a Bootstrap-ra való átállásból, másrészt a mobil eszközök támogatását erősíti. Ugyan így erős igény volt, hogy a felület mobil barát legyen azaz, akár egy telefon pici (? az új eszközök mellett ez azért néha nevetséges mondás) képernyőjén is lehessen könnyen használni.
  • A back end felületen a Joomla projekt új design-re állt át. A J 3.2-vel megjelent admin felület már részünkről is elfogadható volt, kezelés, ergonómia, áttekinthetőség szempontjaiból, így ebből származtattuk a saját template-t. Az egyes moduloknak viszont – eddigi célkitűzéshez hasonlóan – teljesen egységesen kell besimulnia a rendszer kezelési logikájába, így a változtatás itt sem volt elkerülhető.
  • Az eddig eltelt időben – mint minden kódban – itt is elő-elő kerülnek sallangok, nem jó helyen implementált megoldások, amiket ennek kapcsán megpróbálunk elvarrni, megszüntetni. Ez számos esetben azt jelenti, hogy a front és back felületek most több ponton ugyan azt a kódot futtatják (hja kérem az évek meg a rutin megmutatja ezt hol és hogyan érdemes csinálni)

Miképp változik meg az admin oldalon a felület? Szerintem mára sikerült egy barátságos állapotot összehozni, íme:

eres_J25eres_J32

 

ui.: Több esetben megkérdezték már, miért örököljük le a rendszer template-t, miért nem használjuk rögtön azt. A tapasztalatom eddig az volt, hogy abban a pillanatban, hogy kicsit is igazítani kell a template-n (én legtöbbször az optimalizáció miatt szoktam), akkor a következő frissítés ne vágja haza amit csináltunk. Én bevallom, hogy a Joomla Admin oldalain a login képet előszeretettel módosítom, mert így sok oldal áttekintése esetén is tudom merre járok, az ügyfél meg élvezi, hogy “milyen aranyos így”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*