30. április 2008 · Write a comment · Categories: CA, DSM · Tags: ,

A probléma eléggé egyszerû, adott egy szerver és e helyett a DSM szervert át kell telepíteni egy másik gépre. A feladatot elsõ látásra könnyû megvalósítani, de amennyiben az ember elolvassa egy régebbi verzióhoz készült dokunmentáció (TEC413416), mely az MDB backup/restore lehetõségeit írja le akkor érdekes részre akad:


The new Domain Manager must have the same host name as the old one had

Ez nagy gond, hisz a a régi és az új helyzetben a szerverek neve nem egyezik meg (hisz eddig minden egy gépen volt és most funkciók szerint is külön szerettük volna választani). E ténybõl adódóan nem tehettünk mást, mint az egész alkalmazást teljes egészében eltávolítotjuk és újratelepítjük az új gépen.

Probléma

Nos így tettünk, s minden ment is rendben szépen. A telepítést követõen elindítottuk a rendszert és ekkor következett a meglepetés nem került létrehozásra a System Engine. Tekintettel arra, hogy e komponens nélkül a rendszer nem, illetve csak részben mûködik.

Próbáltunk mindent annak érdekében, hogy a System Engine létrehozását kierõszakoljuk, de eggyik kisérletünk sem járt sikerrel (reinstall, repair, uninstall/install, stb.).

Megoldás

Bár sokat küzdöttünk érte, hogy megleljük mi is a probléma, a végén mégis alapjaiban egyszerû volt a probléma oka. Mire is jöttünk rá?

A rendszer eltávolítása során az eddig megszerzett adatok védelme érdekében azt kértük a rendszertõl, hogy az MDB-ben tárolt DSM adatokat ne törölje ki. Mit tett erre a kedves rendszer? Nem törölt az semmit kérésünknek megfelelõen az MDB-bõl semmit, még a System Engine-re vonatkozó bejegyzéseket sem. E ténynek a következtében a rendszer a továbbiakban – miután érezte – a System Engine jelenlétét, nem hozta létre a szükséges komponenst.

Ezután már egyszerû volt a probléma elhárítása, ismételten eltávolítottuk a DSM szervert, de most már minden adat eltávolítását kérve. Ezt követõen a telepített rendszer már renden létrehozta valamennyi szükséges komponenst és a rendszerünk máris teljes egészében mûködõvé vált.

Hát nem semmi küzdés volt. Sajnos e problémára a TCC-tõl nem kaptunk segítséget, igaz számukra a probléma megértése is problémát okozott, mert nem értették meg mi is történt velünk és miért. Sajnos az ismert leírások sem említettek ilyet. Feltételezem, hogy a CA telepítésekkel foglalkozó rendszermérnökei számára ez nem okozott volna problémát, de mi nem velük tárgyaltunk… Hát ez van. Végülis ez a probléma is megoldásra került, és minden mûködik tovább. Huhhh….

Egyszerûnek – és napjainkban – természetes dolognak tûnik, hogy az adatbázis és az alkalmazás szerver külön HW-n kerül telepítésre. Ez a régi – r11-es – rendszereknél nem volt túl szerencsés, mert a JAVA-s adatbázis illesztés nem a legoptimálisabban volt megírva, és így ha a adatbázis és az alkalmazás nem ugyanazon a szerveren volt telepítve akkor jelentõs sebesség lassulás volt érzékelhetõ. More »

Meghívást kaptam a CA eddig Desktop DNA-nak hívott termékének új verziójának tesztelésére. Az új terméket Desktop Migration Manager r12-nek fogják hívni (illetve már hívják is a betát). A termék alapvetõen egy gépek közötti felhasználói adatok, profile mozgatására szolgáló valami. Persze erre az okosabbak azonnal jönnének azzal, hogy arra ott van az MS Windows Easy Transfer (hogy a Vistás nevét emlegessük), és mindez ráadásul ingyenesen jár a termékhez.

Nos ez alapvetõen igaz, de a DMM alapvetõen számos plusz funkcionalitást nyújt felhasználóinak, és mindezt talán kicsit most már kultúráltabb kezelõfelületen. Mindezt a CA így fogalmazza meg:

Desktop DNA allows users to move all their personal settings and configurations, acquired over time, to a new system. Desktop DNA migrates personalized Windows settings, applications and files from one PC to another or to multiple PCs, while maintaining the user’s personal identity or “DNA”.

Nos hosszú idõ után ismét nekizendülök eme terméknek és meglátjuk mire is lesz nekünk, kis hazánkban használható.

Megjött a CA hivatalos értesítése, ennek értelmében 2008 szeptember 30-al befejezik a Service Desk r6.0 támogatását. Éppen ezért minden mûködõ rendszert ezen idõpontig célszerû az r11.2-es verzióra frissíteni.

To better align our product release schedules with our product support policies, CA is revising the end-of-life support announcement for Unicenter ServicePlus Service Desk r6.0 Service Pack One (SP1), and Unicenter ServicePlus Service Desk Knowledge Tools r6.0 Service Pack One (SP1), dated September 30, 2006.

Support for Unicenter ServicePlus Service Desk r6.0/SP1 and Unicenter ServicePlus Service Desk Knowledge Tools r6.0/SP1 will be continued until CA Service Desk r12, and CA Service Desk Knowledge Tools r12 become Generally Available. It is currently planned that CA Service Desk r12, and CA Service Desk Knowledge Tools r12 will be Generally Available in calendar year 2008.

To enable our customers to better understand the support lifecycle for CA products for their planning purposes, CA has posted the CA Corporate Support Policy on the CA Support site, at support.ca.com. This policy defines supported releases as:

  1. The Latest Major Generally Available (GA) Release
    – and –
  2. One Previous Major Release (GA Minus One)

For the Unicenter Service Desk product line, Unicenter Service Desk r11.2, and Unicenter Service Desk Knowledge Tools r11.2 represent the Latest Major Generally Available Release. Unicenter ServicePlus Service Desk r6.0/SP1, and Unicenter ServicePlus Service Desk Knowledge Tools r6.0/SP1 represent the One Previous Major Release (GA Minus One).

Please note that Unicenter ServicePlus Service Desk r6.0, and Unicenter ServicePlus Service Desk Knowledge Tools r6.0 without Service Pack One (SP1) will not be supported. Customers must apply Service Pack One (SP1) to Unicenter ServicePlus Service Desk r6.0, and Unicenter ServicePlus Service Desk Knowledge Tools r6.0 in order to continue receiving assistance from CA Support until the release of CA Service Desk r12.

CA strongly encourages customers to finalize their plans for moving from r6 to r11.2 as soon as possible, in order to take full advantage of the latest new features r11.2 has to offer, as well as to ensure that your business-critical production system continues to be supported.

CA has created the “Service Desk r11 Migration” page, which can be found at support.ca.com. This page aggregates content from a variety of sources and allows you to register your migration to receive a free migration checklist. Use the following link to access the page: https://support.ca.com/irj/portal/anonymous/phpsupcontent?contentID=152042&productID=191

Please note that there will not be a direct upgrade path from r6 to r12; the only direct upgrade path will be from r11.2 to r12.

It is our strategic goal to provide effective and timely fixes for any critical issues that our customers may encounter. Focusing all published patches on the latest service update is a key element to making this approach work. We ask that our customers be active partners in this process by installing the latest maintenance updates as they become available so that, in addition to getting fixes for all discovered items, you are also prepared for any new critical fixes that may be required going forward.