Kb három éve olvastam arról, hogy a Google több céggel karöltve (benne volt a Microsoft is!) közösen a W3 konzorcium elé terjesztett egy szabványosítási kérést, melynek a lényege tömören annyi volt, hogy miképp lehet a lassan futtatható javascript kódot egy – akár magasabb nyelvekből is létrehozható – előfordított köztes nyelvvel felváltani. Tették ezt azért, hogy a mobil eszközökön is végre normális tempóval lehessen kliens oldali dolgokat futtatni, illetve megjelölték ezt a kódvédelem oldaláról is.

Az idő rendesen eltelt azóta és nem sok hírt olvastam erről, majd hirtelen előkerült számomra – igaz késve jutottam idáig el az olvasásban – Scott Hanselman cikke .NET and WebAssembly – Is this the future of the front-end? címmel. Ebből az derült ki, hogy az elképzelést azóta termőre fordították, és minden lényeges böngésző platformon támogatottá vált az így készülő megoldás.

Mostantól csak az a kérdés, az életben mennyire fogadják el és mikorra válik a hétköznapi munkaeszközök részévé. Én drukkolok!

Szerintem már közhely, hogy miképp lehet egy alkalmazás indítását a profil indításához kötni. Ami gázos egyedül, hogy ennek a felhasználói oldalon történő kezelése nem kicsit problémás. Ennek megoldására a Windows 10 alatt létrehozta a felhasználók általi vezérelhetőségét is, ami a Feladatkezelőben került implementálásra.

Amennyiben viszont az UWP alkalmazásunkat is szeretnénk szépen és értelmesen kezelhetővé tenni, akkor szükséges némi kódolás is, amihez a 16226-s build és SDK óta minden rendelkezésre is áll. Az alábbi cikkben ezt mutatják be:

https://blogs.windows.com/buildingapps/2017/08/01/configure-app-start-log/

Bár magam nem szoktam VSTS extension-ok fejlesztésével foglalkozni, de felrakom, hátha valakit érint. Az Microsoft sokat foglalkozik azzal mostanában, hogy az alkalmazások integrációját minél egyszerűbben tudjuk elvégezni, megcsinálni. Ennek jegyében született meg az alábbi bejegyzés is:

https://blogs.msdn.microsoft.com/devops/2017/07/17/fastest-path-new-team-services-extension

Már egy ideje fontos szempont, hogy minden szolgáltatást az Azure szolgáltatásain keresztül – egyéb külső infrastruktúra nélkül – tudjunk használni. Napokban szembejött a kérdés, hogy miképp lehetne a vastag kliens alkalmazás Click Once telepítőjét is a lehető legegyszerűbben és költséghatékonyan publikálni.

Sajnos a Visual Studio 2017-ben sincs erre jó megoldás, így kicsit gondolkodni és keresni is kellett, majd a kapott információk alapján az egészet a jelenlegi szolgáltatásokhoz igazítani. Lássuk mi is a megoldás…

More »