Kb három éve olvastam arról, hogy a Google több céggel karöltve (benne volt a Microsoft is!) közösen a W3 konzorcium elé terjesztett egy szabványosítási kérést, melynek a lényege tömören annyi volt, hogy miképp lehet a lassan futtatható javascript kódot egy – akár magasabb nyelvekből is létrehozható – előfordított köztes nyelvvel felváltani. Tették ezt azért, hogy a mobil eszközökön is végre normális tempóval lehessen kliens oldali dolgokat futtatni, illetve megjelölték ezt a kódvédelem oldaláról is.

Az idő rendesen eltelt azóta és nem sok hírt olvastam erről, majd hirtelen előkerült számomra – igaz késve jutottam idáig el az olvasásban – Scott Hanselman cikke .NET and WebAssembly – Is this the future of the front-end? címmel. Ebből az derült ki, hogy az elképzelést azóta termőre fordították, és minden lényeges böngésző platformon támogatottá vált az így készülő megoldás.

Mostantól csak az a kérdés, az életben mennyire fogadják el és mikorra válik a hétköznapi munkaeszközök részévé. Én drukkolok!

Bár magam nem szoktam VSTS extension-ok fejlesztésével foglalkozni, de felrakom, hátha valakit érint. Az Microsoft sokat foglalkozik azzal mostanában, hogy az alkalmazások integrációját minél egyszerűbben tudjuk elvégezni, megcsinálni. Ennek jegyében született meg az alábbi bejegyzés is:

https://blogs.msdn.microsoft.com/devops/2017/07/17/fastest-path-new-team-services-extension

Mindenhol tele vannak vele a lapok, de ma 20 éve jelent meg a Visual Studio mint termék. Mondhatom, hogy a kezdetektől használom, bár akkor még c++ & MFC volt a porondon. Ma elsődlegesen c# alatt dolgozom, de már kóstolgatom a Xamarin csodáit is. Remélem továbbra is olyan jó barát lesz, mint eddig volt.

Régóta magas prioritással szerepel a Visual Studio Online Wish List-en a felhasználók azon igénye, hogy ne csak az egyedileg telepített TFS-n legyen mód a folyamat és az egyes elemek testreszabására, kiigazítására. 2014 decemberében a fejlesztői csapat jelezte, hogy a problémát napirendre tűzte és a megoldáson dolgozik.

Az idő előrehaladtával 2015 májusában napvilágot látott egy blogbejegyzés ami a Visual Studio Online Process Customization címet viselte, és azt írták le, miképp gondolkodnak a dologról. Ez már bizakodással töltött el, hisz látszott, hogy lesz valami megoldás. Ez a megoldás most július végével kiadásra került új blogbejegyzésben frissítésre került, és azóta elérhető már számos változás is a Visual Studio Online felhasználói számára. Nézzük mi is történt, miképp lehet a felületet saját igényeinkhez igazítani…

More »