Mint MS védelmi megoldásokkal foglalkozó implementátor, és mint üzemeltető igencsak kíváncsian vártam az új Exchange 2010 és a hozzá kapcsolódó Forefront megoldásokat bemutató előadást.

Az előadás 300-as skill-t kívánt, így bízhattunk benne, hogy valódi technikai tartalmat ad és nem marketing rizsát. Nem kellett csalódnunk.

Az előadás során bemutatták az új rendszereket, és azok összeállítását. A fő működésben nincs változás, de sok apró részlet jelentősen finomodott, javult. Az alap koncepció nem sokat változott

A teljeskörű megoldás felépítése az alábbiakra módosult – és itt sem a felépítésben volt a változás.

Ami nagyon fontos, a rendszer teljes egészében – végre – illeszkedik a teljes felügyeleti koncepcióhoz, annak felépítéséhez és megjelenéséhez. Ennek köszönhetően nem kell megint újabb felületeket megtanulni.

Jelentős a változás a belsőkben is, nagyon sok részt újraírtak és ezáltal létrejöttek a szükséges funkcionalitások, az elvárt performanciák…

Összességében valóban használható termék lett a levelezési védelem ezen módon,  és végre nem egy lassan 10 éves Sybari koncepció ment tovább, ami már teljesen elavultnak volt minősíthető.

 

Végül egy kellemes meglepetés, előadónk külön kiemelte, hogy a több vírusmotorból ha kézzel konfigurálunk akkor is érdemes az EU-n belül egyet legalább bekapcsolni, mert sokat segíthet – ez a VirusBuster volt. Gratulálok hozzá, úgy érzem a több éves munka lassan, de meghozza a várva várt elismerést.

A héten részt vettem a HP ProLiant Solution Tour budapesti elõadásán. Az elõadásokat a HP EMEA szekciójából több szakember tartotta. Érdekes volt hallani, hogy .

Mirõl is volt szó itt, ami érdekes és lényeges volt:

  • Meghallgattunk egy elõadást arról, hogy a HP miképp látja a ProLiant szerverek elõnyeit (igazából, hogy miket tekint annak, és mi az ami miatt szerint “verhetetlen” elõnye van a versenytársakhoz képest)
  • Másodiknak a HP és a VMware igen szoros együttmûködésének elõnyeirõl és eredményeirõl volt szó. Sajnos engem a HP nem tudott arról meggyõzni, hogy miért lenne érdemes a HP nem igazán olcsó szolgáltatásait megvenni, mi az amiben többet tud szolgáltatásilag és licencekben nyújtani, mint akár mi – mint VMware partnerek -, akár egyéb hazai cég szakembergárdája
  • Ezt követõen nekifutottunk a HP és a virtualizáció témakörnek. A meglepetés az volt itt, hogy a HP gyakorlatilag mindegyik virtualizációs technikát támogatja, és biztosítja az ezek között történõ átjárást is (pl. MS kontra VMware – oda vissza). Gártisz megoldották a fizikai és a virtuális gépek közötti átjárhatóság kérdését is, azaz lehetõség van a virtuális gép performanciális okok miatt szükségessé váló fizikai gépre való visszakonvertálására! Ez jelentõs segítség sok esetben
  • Ezután egy kis marketing elõadás jött, milyen felügyeleti SW-ek vannak a HP kezében, amik segítik az üzemeltetést. (Ez nagyon marketing volt, és ráadásul 5% alatti volt az új információ tartalma -brrrr)
  • Annak érdekében, hogy ne – nagyon – morogjunk a marketing miatt, megpróbálták néhány gyakorlati példán keresztül megmutatni miképp lehet a mindennapokban az Insight Dynamics terméket jól felhasználni. Érdekes és látványos demó volt, bár számos hazai nagy cég gépteremében is utópia ezeken rágódni (van 2 balde-em és ezekben van 3-5 “üres” fiók, ahová most áthelyezem a gépet, mert…)
  • Ezután egy kis csemege következett, a HP szakembere elmesélte miképp látják a jövõt, milyen igények kiszolgálására készülnek, stb. Rövid, de érdekes elõadás volt!
  • S egy kis sütit is majszolgathattunk, elmesélték a HP Proliant G6 család fõbb újdonságait, elõnyeit – emlékeztetõül, ezen család a jelenlegi tervek mellett kb 2009. márciusában debütál!

A fenti elõadásokat nagyrészt általános már elérhetõ infók jól összefogott és összeállított zanzásított változata volt. A G6 elõadás anyagát – ami igazából érdekes volna – NDA köti, így arról nem írhatok. 🙁

Összességében megállapíthatjuk, hogy régen voltam olyan a HP által tartott rendezvényen, amire úgy emlékszem vissza, érdemes volt elmenni! Sajnálhatja aki kihagyta!

CRM a gyakorlatban

Ma lement a CRM elõadás is. Érdekes volt hallgatni az elõadásokat, ki hol miképp oldotta meg a különbözõ problémákat. Jó pár dolog kiderült az elõadások alapján, amik mint neuralgikus pontok megfeoghatóak egy CRM projektben:

  • Jó bevezetõ partner nélkül ténylegesen elindult és élesben használt rendszer nincs (nu jó ritka mint a fehér holló)
  • A CRM rendszer kialakítása során minél inkább célszerû a rendszer adta folyamatokat alkalmazni, a spanyol viasz ismételt feltalálása nem vezet sehová…
  • A jó CRM rendszer minimálisan ugyan de az ügyfél kiszolgálási igényeihez testre van szabva
  • A tervezés (közös átbeszélések, kitalálások, kialakítás) és az oktatás együttesen a munka 30-60%-t jelentik, ezek kispórolása a projekt egyértelmû bukását jelentik.

Az oktatás, és a belsõ ellenállás megtörését jól jellemzi az itthon készült felmérés, melyet a terminal.hu-n publikáltak: A munkatársakon buknak el a CRM-bevezetések.

Végezetül álljon itt az általam tartott elõadás anyaga PPT formátumban, remélve más is okosodik még belõle: CrmDay20080320.

Windows 2008 bejelentésLassan de biztosan halad a világ elõre. Mai nappal megtörtént a Windows Server 2008 hivatalos bejelentése. Ennek kapcsán a Lurdy házban volt egy elõadássorozat és kiállítás, ahol mi is résztvettünk mint kiállítók. Egyre többször elgondolkodom kinek is tartjuk ezeket az elõadásokat, mert nem nagyon látni a tömegben az “igazi” érdeklõdõket, információkért, adatokért meg még kevesebben szólítják meg a kiállítókat. Persze mindenki megnézi a “nagy vasakat” és elálmélkodik egy-egy impozánsabb általa máshol talán nem oly könnyedén látható eszközön, de ennél több nem történik.

Régebben a kiállításokon valódi szakmai élet volt, körbejártak az emberek, megnézték mi is van a másiknál, van-e a fennálló problémáikra másnál megoldás, stb. Tudom, ma már szinte mindenki a neten keresgeti a szükséges megoldásokat, de akkor minek is kellenek ezek az összejövetelek? Én egyre kevésbé tudom a választ… van aki esetleg tudja?

Ja és még valami apróság, Fóti Marci panaszkodott, hogy a hozzáértés szintjét jól jellemzi az alábbi látogatói észrevétel ami a virtuális labor gépei elõtt játszódott ma le:

Megnéztem mi fut a gépeken, de csak XP. Akkor mehetünk is az nekem is van!

Hmm. A gépeken Virtual PC volt rajtuk a Win Srv 2008 és mindenféle egyéb nyalánkság… Szóval kinek is tartjuk ezeket a bemutatókat? Miért is?